Sunday, January 6, 2013

Inov 8 Bare Grip első tapasztalatok




A cipőről a gyártói oldalon
Tudni kell róla, hogy nincs benne sarokemelés, nincs benne csillapítás, csak az a 3mm-es talpbetét csillapít valamit. Ezek a tulajdonságok merőben más futóstilust követelnek, mint a megszokott. Ebben nem szabad sarokra érkezni, mert azt nagyon hamar bünteti. Ezzel a minimál stílussal úgy ismerkedtem meg, hogy kerestem a megoldást arra, ne fájjon a térdem egy keményebb talpú terepcipőben. Aztán egy terepfutó ismerőstől hallottam meg a varázsszót. Ő "puhán" fut. Elkezdtem utánaolvasni a témának és így jutottam el az Inov 8 cipőkhöz.
A cipőt a multinavigator.hu-tól szereztem be. Nagyon meglepő volt, hogy a méretemben elég sok típusból tudtam választani.
Úgy gondoltam, ha már a minimál stílus mellett döntök, akkor egy nulla csillapítású cipővel kezdek, vagyis belevágtam a lecsóba.
A cipő színe nagyon tetszett, de persze nem ez volt a döntő szempont :)
Délután elhoztam és este már abban utaztam haza a vonaton, hogy szokjam egy kicsit. Mire hazaértem, olyan érzésem volt, hogy egyel nagyobb méret kellett volna. Már azon gondolkodtam, hogy vissza kellene vinni, de azért másnap reggel kimentem benne futni. Azt gondoltam, majd biztos leszedi a körmöm, de igaza volt Guttman Zolinak, hogy nem kell nagyobbat használni. Rögtön futottam benne sáros, füves terepen 10 km-t kezdésnek. Nem éreztem semmi jelét, hogy kicsi lenne, teljesen jól passzolt a lábamra. A más stílus miatt kicsit éreztem a vádlimat, de azon kívül semmi. A sárban nagyon jól kapaszkodik a stoplis cipőkre illő méretű bütyköknek köszönhetően.

Este olvastam még pár angol nyelvű tesztet róla, ahol megtudtam, hogy van aki 160 km-s versenyt is abszolvált ilyen cipőben. Ő egy plusz talpbetétet rakott még a cipőbe, ezért gondoltam én is kipróbálom. Én is raktam bele még egy 3 mm-es betétet és nekivágtam egy 18 km-s edzésnek. Tudom, hogy nem tartottam be a fokozatosságot, de majd legközelebb :)
Az új stílus más izmokat terhel, aminek köszönhetően nagyon elfáradtam a futás végére és szinte mindenem fájt. Ez nem a cipő "érdeme", mert Feleségem, akivel együtt edzettünk, ugyanúgy járt mint én, pedig ő csak új stílusban futott, de megszokott cipőben.
A cipő ezen a hosszabb futáson is jól viselkedett. Nem törte a lábam, jól kapaszkodott és azon a 2 km aszfalton sem csúszkált. Olyan érzés benne futni, mintha mezítláb futnék, csak éppen szép nagy kapaszkodóbütykök nőttek volna a talpamra. Legszivesebben mostantól csak ebben futnék, de tudom, hogy hirtelen nem szabad a heti 70-80 km futásomat csak ebben a cipőben megtennem.

Tovább gyűjtom a tapasztalatokat és később jelentkezem egy tartósteszttel.

1 comment:

Unknown said...

Az érzés a cipőben.
http://www.multinavigator.hu/img/up/pic_6126.jpg